A ti kedves bloggeretek eme bejegyzés már másodjára környékezi meg. Az előző totális csőd volt, így ígéri most először és utoljára törölt bejegyzést. Rágyújtott. Ül a laptopja előtt és azon gondolkodik mit írjon. Mit is írhatna? Nem tudja, de írni akar. Legtöbbször úgy érzi az élete lókakit sem ér és Ő ezellen semmit sem tesz - legalább is nem eleget. - Mióta új iskolába került azóta elég lazán veszi a dolgokat nem jár be rendesen, tojik a tanulásra pedig immár végzős és most kellene a legjobban tepernie, hogy sikerüljön elérnie az álmait. Azokat a rég didergetett álmait, amit a szíve legmélyén őriz, s nem azokat melyeket folyton hangoztat. A szíve legmélyén író szeretne lenni.. vagy színész egy színházban. Amikről beszél az pedig jogászat és egészségügy. Miért? Mert ezt várják el tőle. Örökkön örökké csak másoknak él és nincs saját élete, nem csinálja azt amit ő akar az egyetlen jó dolog az életében a blogja. - mosolyog - Ez kis maszat oldal a webek nagy világában az intenet hatalmas hálójában, egy ócska kis porszem, ami egy aprócska hölgy tulajdona s egyben a mindene. Lassan kezd begolyózni, kezd elege lenni a bezártságból. Ki akar törni VÉGLEG. Itt akar hagyni mindent, s ha megtehetné gyűjtene annyi pénzt, hogy egy szombat éjjel mikor kedves édesanyja nem tartózkodik otthonában összeszedje a ruháit és elmenjen, eltűnjön a világ elől. S egy ócska kis írólapra ennyit írna búcsú üzenetként..  : "Szabad vagyok. Magam útját járom, s ígérem egynap bebizonyítom, hogy ez volt a leghelyesebb döntést, amit egyedül hozhattam meg." S hogy hová menne? Jó kérdés kedvesem.. el innen.. messze, nagyon messze. Ugyan felelőtlen sem lenne. Előre eltervezne mindent, hogy hol alszik első éjjel s hogy hova tovább az már csak spontanelitás. Ezt tenné Ő a szíve mélyén. De nem teheti.. győz az ész, s veszít a szív.