17. Ébresztő te barom, már nem vagy a haverom, és nem is leszel soha, míg a gerinced puha…
Az emberek önző, társaság függő gusztustalan lények.
Nincs saját véleményük.. nincs életük, mindent a “hírnévre” áldoznak és nem érdekli őket mibe kerül illetve mit kell áldozni néhány likeért, néhány “elismerésért”.
Elismerés? Ugyan miért? Pusztán azért mert fejetlenül, érzelemmentesen bírnak átgázolni másokon?
Leszégyeníteni, megalázni olyan embereket akik nem tehetnek a sorsukról, arról hogyan néznek ki.. miként élnek, milyen körülmények között élnek.
Itt sem jobb a helyzet, ha falun élsz elkell viselned az emberek hülyeségeit, idegesítő szokásait és pletykáit.
Elakarok már tűnni innen, nem akarok többé falun élni.
A legjobb egy sziget lenne, melynek csodáit egyedüli lakosként élvezhetném életem végéig.
Az emberektől elzártam.. a szörnyetegektől elrejtve.
Boldogan. Egyedül.